Köszöntő


Köszöntünk az „Építjük Háromszéket Konferencia” honlapján!


A 2011. október 14-16. között, az árkosi Európai Tanulmányi Házban sorra kerülő konferencia képezi közösségi kezdeményezésünk központi eseményét.

A konferencia elsősorban a „100 tanácsost a háromszéki önkormányzatokba” kezdeményezésben résztvevő fiatal tanácsos jelölteknek szól, olyan témákat érintve, melyek jelentőséggel bírnak a tanácsosi munkába:
  • Önkormányzatiság
  • Településmarketing
  • Gazdasági és infrastrukturális fejlesztések
  • Mezőgazdaság
  • Kampányszervezés
A konferencia indítja el azt a felkészítési folyamatot, melyet a Háromszéki Ifjúsági Tanács az elkövetkezőkben is magára vállal a már hagyományokkal rendelkező "Fiatal Tanácsosok Találkozója" rendezvénye által.

Fontosnak tartjuk a demokrácia azon elvét, amely szerint a civil szféra ki kell egészítse a politikum tevékenységét a közösségért folytatott munkában. A civil szervezetek által felvállalt ügyek és képviselt közösségek érdekképviselete hatékony megvalósulásához fontos e két szféra közötti kommunikáció. Ezért képezi a kezdeményezéshez csatlakozó fiatal tanácsosjelöltek feltételrendszerét az, hogy jelölésüket civil- vagy egyházi szervezet kell ajánlja.

Ezen elv alapján felszólítjuk első sorban a tagszervezeteinket és minden háromszéki ifjúsági szervezetet, hogy amennyiben részesei szeretnének lenni ennek a Háromszéken újdonságnak számító közösségi folyamatnak, vagy érdeklődnek utána jelentkezzenek konferenciára.

Kijelenthetjük, hogy közösségi kezdeményezésünk megtestesíti Bihari Mihály megállapítását, mely szerint: “A demokráciát nem elegendő eltűrni, mint a diktatúrát. A demokráciát működtetni kell.”. Ezért fontossággal bír a civil- és az egyházi szektor részvétele is. A konferencia- valamint közösségi kezdeményezés „ajtaja nyitva áll” ifjúsági-, egyházi szervezetek képviselői és a még nem csatlakozott fiatal tanácsosjelöltek előtt is.